2013. november 29., péntek

4. fejezet

Bárhová kerülök jobb mint jelenleg..

Nem bírtam ki hogy este ne folytassam az olvasást fogalmam se volt mennyi lehet az idő...
"Csak feküdtem, majd elnyomott az álom...
Azt álmodtam hogy a családommal vagyok.. éppen karácsony van és körbeüljük a kandallót...Albert nagybátyám meséli a hihetetlen történeteit, közben én anyuval csak nevetünk apám unott fején..Ajándékozáskor nézzük a hugaim csillogó tekinteteit.Még mielőtt befejeződhetett volna az álmom éles fájdalomra keltem fel. Mindenem sajog. A verésnek meg lettek a következményei. mindenhol kék lila és zöld árnyalatban "pompázik" a bőröm. Néhol a véraláfutásaim is teljesen kivehetők. Belenyomtam a fejemet a párnába mintha ez csak egy rossz álom lenne és újra a családommal lehetnék.
A csendet a padlásszobában csak a kintről halványan hallatszó madárcsicsergés töri meg. Fény tölti be a szobát ahogyan kel fel a nap. Odasétálok a kis ablakhoz és megfigyelem, hátha ismerős a környék, de hiába. Sehol egy ház vagy egy ember.. senki, csak a madarak akik szabadon szállhatnak amerre kedvük tartja míg én itt vagyok. Gyomrom jelezni kezdd hogy ismét éhes...
Talán ma is koplalok? Vagy megszánnak és adnak száraz zsemlét mint tegnap? Ki tudja...
Majd a tekintetem egy eddig rejtőzködő ajtóra vetem.
Közelebb lépek és hitetlenkedve nézem hogy nyitva van. Lassan belépek a helységbe a falon villanykapcsoló után kutatva. Kattan egyet és fény árasztja el a szobát. Egy fürdő... elég tisztességesen néz ki.. nagyjából még tiszta is...új fogkefe kis sincs bontva és minden ami csak kellhet..most viccelnek velem? vagy tényleg azt hiszik h nem fogok megszökni...?? Ni csak még egy ajtó..egy gardrób... kicsit poros de vannak benne új és régi ruhák is...  végignézem mikor kikerekedett szemeim a padlóra kalandoznak...vér....teljesen belepi a vér a gardrób hátsó részét..még a falra is került nem elhanyagolható mennyiségben.Mit tettek ezek az emberek? Hány embert ölhettek meg idáig? Én lennék a következő??

Légzésem egyre szabálytalanabbá válik, gyorsan elhagytam a szobát, és becsaptam magam után a fürdő ajtaját.

-Mi olyan félelmetes egy fürdőben?-szólal meg egy alak aki az ágyamon ül. Őt még nem láttam..
-K-ki vagy te és mit csinálsz itt?
-Én előbb kérdeztem.
-A gardrób-felelem és lesütöm a szememet, majd összekuporodom.

A férfi értetlenkedve néz rám és gondolkozik. Hirtelen az arckifejezése dühödté válik és elkezd ordibálni.

-John! John! Az ég szerelmére ha azt mondom neked hogy valamit csinálj meg akkor egyből megcsinálod!
Erre egy nagyjából velem korombeli futott be a szobába. De inkább az lepett meg hogy az ajtóm nem volt zárva.
Az öregebb pasas felém lépett és a kezét nyújtotta.
-Gyere! Nem lesz semmi bajod.-remegve felé nyújtottam sebeimmel és foltjaimmal tarkított kezemet, mire ő felhúzott a földről két lábra állítva engem. Elképedt mikor jobban szemügyre vett.
-Ezt ki tette veled?
-Nem tudom-elfojtott hangom alig volt hallható.
-Az volt aki tegnap felhozta az ételedet?
-I-igen..
Nagyot sóhajtott és a fiú felé fordult.
-Intézd el a gardróbot és szerezz ennek a lánynak ruhákat. Sok időt fog eltölteni velünk.
A fiú egyből kirohant a "szobámból".
A férfi levezetett egy másik emeletre, egy másik szobába, ahol volt egy lány. Riadtnak tűnt, szemeit felemésztette a félelem és a sötétség.
-Te most itt maradsz amíg a szobád kész nem lesz!-utasított a férfi.
Amint kiment és elkezdett ordítani.
-Mit képzeltél hogy agyon vered szerencsétlent? Élve kell nekünk! Ha még egy ilyen megtörténik akkor magam vágom el a torkodat! Megértetted?!...

-Hogy hívnak?-szólítottam meg az ágyon ülő lányt.
-Katy  vagyok-nem nézett rám csak meredt előre.
-Mért vagyunk mi itt?Vannak mások is rajtunk kívül?
-Mindig vannak....egy ideig itt tartanak minket majd elvisznek...
-Elvisznek hová?
-Azt senki sem tudja-tekintetét rám fordította... az arca beesett volt, a szemei szinte már feketék.
-Nem próbáltál meg megszökni?
-Az lehetetlen...innen nincs kiút... vagy elhurcolnak, vagy meghalsz..
Teljesen megfagyott bennem a vér.
-Hogy mi? Meghalunk?Vagy elhurcolnak?
-A te szobád a padlásszoba igaz?
-I-igen-nyeltem egy nagyot.
-Aki ott volt felvágta az ereit, úgy jutott megnyugváshoz a lelke...

***

Egyre jobban összebarátkoztam a lánnyal annak ellenére hogy elég félelmetes tud lenni...minden.
Én is bemutatkoztam neki, meséltem a családomról és ő is az övéről.
Megtudtam hogy ő már egészen kislány kora óta itt van. 

-Katy! Enned kell! Ilyen soványan nem kellesz majd senkinek se!-szólalt meg az ajtón betérő alak.
Egy nagy fémtálcát tartott a kezében tele minden finomsággal. Ehhez képest az én tegnapi ételem semmi se volt. 
-Hát te meg? -tekintetét egyenesen rám veti-Mit csinálsz te itt!?
Összerezzentem, és hátrébb másztam az ágyon.
-T-t-takarítják a szobámat...idehoztak amíg nem lesz kész.
-Akkor minden bizonnyal te vagy Amy-mosolyodott el-Mit ne mondjak egészen szemrevaló vagy.Gondolom akkor ma még nem kaptál enni, mindjárt hozok neked is. Katy neked pedig ajánlom hogy mindent megegyél a tálcáról különben..!-inkább nem fejezte be a mondatot, csak megfordult, és kiment a szobából.
-Neked sose zárják be a szobádat?-kérdeztem miközben rápillantottam.
Közben ő elkezdte egyesével az ágya alá pakolni az ételt.
-Nem..nincs energiám elszökni, vagy elfutni...
-Mért nem eszel?
-Megpróbálok életben maradni...ha nem kellek senkinek nem fognak elhurcolni.
Belém csapott a döbbenet....

***

Az ételem még mindig nem ért ide..hol lehet már?
Nagy tekintettel néztem hogy Katy tálcáján még mindig rengeteg étel van, és még csak egy fél szendvics az amit megevett belőle.
-Ehetnék belőle?-mutatok a tálcán sorakozó ételekre..
-Hogy ebből?-gyorsan elém tolja a tálcát annak tartalmával-Kérlek edd meg helyettem-szinte már könyörgött.
Szempillantás alatt betoltam mindent ami rajta volt és jóllakottam hátradőltem.
-Köszönöm ez jól esett.-öleltem meg.
-Semmiség. Inkább én köszönöm. Meddig maradsz itt nálam? Remélem sokáig.
-Fogalmam sincs...mennyi idő lehet mire egy televérezett gardróbszobát kitakarítanak?
-Gőzöm sincs-mire elnevette magát és én is nevetni kezdtem-Jó hogy itt vagy...még nem nagyon volt barátom-törékeny testével felém fordult majd átkarolt.
-Én is örülök hogy nem kell egyedül lennem. Ha találok módot akkor kijutok innen, és te s velem jössz majd.
Nyílt az ajtó és ugyan az az egyén sétált be rajta.
-És itt is van. Egyél.-majd a fém tálcára pillantott-Remek! ügyes vagy Katy! Jó hatással van rád ez a lány-mutatott rám-A szobád hamarosan készen lesz, és mehetsz is vissza oda.
-Kérem ne! Nem akarok megint egyedül lenni!-szóltam utána-Bármit csak azt ne-talán az utolsó mondatomat nem gondoltam át rendesen.
Megfordult és kezével végigsimította az arcom..kerülgetett a hányinger.
-Bármit?Lehet hogy beszélek ez ügyben a főnökkel drága...-majd elhagyta a szobát..
-Katy..-hangom alig volt hallható.
-Igen?
-Kérdezhetek pár dolgot?-válaszul csak bólogatott és egy szerény mosolyt mutatott felém-Mért figyelnek ennyire rád? Mármint hogy érezni szinte már törődnek veled.
-Azt már mondtam hogy nagyon régóta vagyok itt..talán ezért...nem próbáltam megszökni.. ismernek...nekem ez már szinte az otthonom..de minden esetre ha el akarnának hurcolni.. inkább nem eszem..
-Hmm-csak ennyi volt amit válasznak adhattam.
-Most én is kérdezhetek valamit?-hangja enyhén elcsuklott.
-Persze!
-Barátok vagyunk?-erre felugrottam és elkezdtem ugrándozni hogy igen hát ez természetes és szorosan magamhoz öleltem, jó volt érezni hogy valakire számíthatok és megoszthatok vele mindent.

***

Az ajtó nyikorgása jelezte hogy újabb ember zavarja meg a beszélgetésünket Katyvel. Megint az idősebb férfi...
-Katy drágám! Hallom jó hatással van rád ez a lány-majd hozzám fordult-Charle szerint szinte bármit megtennél hogy itt maradhassál Katyvel..ez igaz? 
-I-igen.. nagyon szeretnék itt maradni nem akarok újra abban a sötét szobában lenni-szememmel a szobát nézegettem, nem mertem a férfi szemébe nézni...
-Rendben...ha jól viselkedsz akkor ideköltözhetsz hozzá, de akkor egy zárat kell szerelni az ajtóra-jegyezte meg végül Katy felugrott megölelte és megköszönte neki...ez fura...
-De addig is-folytatta-kész a szobád szóval Charle nemsokára itt lesz érted hogy felvigyen..mivel kérte hogy eltölthessen veled némi időt, megengedtem neki, de ha bármivel próbálkozik tessék-átnyújtott egyfajta csipogót- nyomd meg a piros gombot és ott leszek...nem hagyhatom neki h lerontsa az értékedet...-hogy mi? az értékemet? miről beszél pontosan?? gondolataim cikáztak a fejemben, mielőtt bármit is mondhattam volna a férfi eltűnt.
Nagyot nyeltem és hátradőltem az ágyon. Könnyek lepték el az arcomat. Katy megpróbált megnyugtatni de hiába...félek.. rettegek...
Pár percen belül nyitódott az ajtó...akkor már biztos.. ő Charle..
-Jó viszont látni szépségem!
-Ne merj így hívni!-sziszegtem.
-Inkább legyél hálás!Elintéztem neked hogy majd itt maradhass!-a karomnál fogva rántott fel az ágyról és rángatott fel egészen az emeletre.Szorongattam a csipogót, majd gyorsan zsebretettem.
Az ajtóm kinyílt és akkora erővel löktek be rajta hogy nekiestem a falnak, majd a földrehulltam.
A zár kattant, és a férfi egyre csak közeledett.
-Szóval, szépségem-éreztem lehelletét a bőrömön-azt hiszem hogy tartozol nekem..és már tudom mivel tudnál törleszteni... 


2013. november 22., péntek

3. fejezet

Felemészt a kábulat.. mennyi ideje lehetek itt?!

Most hogy bezárkóztam a szobám rejtekébe folytathattam az olvasást. Még mindig a hideg futkos a hátamon mikor szembesülök azzal, hogy vér borít szinte minden egyes lapot.

"Ültem a sötétségben. Fogalmam sem volt mit tehetnék jelenleg...szemem kezdte feldolgozni a sötétséget és jobban megfigyeltem a helyet ahova bezártak. Minden erőmmel próbáltam felállni de hiába. A bokámat, sőt a combjaimat is összekötözték. Szitkozódtam, minden egyes próbálkozásom felesleges...Teltek az órák.. semmi... egyre éhesebb lettem, a hasam jelezte hogy már szinte egy napja nem ettem, és nem ittam...így telt el 2 nap. A második nap végén a szervezetem feladta, és elájultan feküdtem.
Arra eszméltem hogy egy padlásszobában, egy ágyon fekszem.Mellettem az asztalon étel volt, és egy kancsó víz. Gyorsan az étel után nyúltam volna de még mindig meg voltam kötözve. Leestem az ágyról. Körbevett a porfelhő, ami teljesen megtöltötte a tüdőmet. Köhögtem, hogy megszabaduljak tőle. Egy nevetésre eszméltem fel. Nem láttam senkit.
-Nem csak szép de nagyon éhes is lehetsz.
-Ki vagy és mért raboltatok el?! Mért kötöztetek meg, és mért éheztettetek?!!
-Nem éheztettünk.. annyira..nem lett volna jó ha ide-oda kapálózól és üvöltesz miközben ide felhozunk..
-Akkor mért vagyok még mindig megkötözve... egyáltalán mért kellek én nektek??
-A kötél azért kell hátha maradt még energiád... és hogy mért kellesz nekünk? Mert terveink vannak veled. Először is elmondom a szabályokat. Nincs szökési kísérlet. Ha még is megpróbálod büntetést kapsz! Ha megpróbálsz megölni minket vagy bántóan cselekedni ránk névbe akkor büntetést kapsz! Viszont ha azt teszed amit mondunk és jó leszel, akkor jobban bánunk veled, ami azt is jelenti hogy megszabadulhatsz a kötelektől.
Egyre közelebbről hallottam lépteit. Megpillantva harag és bosszú vágy öntötte el szívem egészét.
Lehajolt és államnál fogva kényszerített hogy ránézzek.
-Közelebbről nézve még szebb vagy.
Undorodva néztem rá majd leköptem. Letörölte arcát, majd kezemnél fogva felemelt a levegőbe.
-Nem szép dolog a gazdádat leköpni.
-Nem vagy te semmim se!-ordítom, mire ő erősen felpofoz. Könnyek gyűlnek szememben amik hamarosan beterítik arcomat. 
-Hogy hívnak drága?
-Ehhez semmi közöd!-mire sajnálóan megrázza fejét majd ismét kezet emel rám, de mielőtt megütne megszólalok. Amy! A nevem Amy.
-Milyen Amy?
-Amy Hangocks...
-Jó kislány-ezzel letesz az ágyra.-Biztosan éhes vagy... most leveszem a köteleket de ha szökni próbálsz-hangja figyelmeztető volt.
Lassan leoldotta rólam a köteleket. Mintha új erőt merítettem volna a semmiből az adrenalin úgy futott végig a testemben. Felpattantam és az ajtó felé szaladtam. Most itt a lehetőség... odaértem az ajtóhoz és elfordítottam a kilincset de az ajtó nem mozdul... zárva... döbbentem rázom a kilincset de semmi... a férfi aki az ágynál van csak nevet majd közelebb jön.
-Amy, Amy Amy....makacs vagy.. azt hitted ennyire ostoba vagyok hogy nem próbálsz meg elszökni? De ezzel csak saját magadnak ártasz. Minden bizonnyal az egész házban hallható volt üvöltésem, és kétségbeesett sikoltásom. Kegyetlenül megvert....
-Én figyelmeztettelek.. ha nem viselkedsz büntetést kapsz. Potyogtak a könnyeim... minden porcikám sajgott.. csak feküdtem élettelenül a padlón mint egy hulla.. de valami azt hajtogatta bennem hogy nem, itt nem adhatom fel! Tovább kell lépnem ezen és minden áron kijutni.
A férfi könnyedén felemelt és az ágyra tett majd csókot nyomott a vérző ajkaimra. Undor és harag. Megint csak ezeket éreztem. De semmi erőm nem volt már arra, hogy ellenkezzek.
-Egyél! Semmire nem megyünk ha lefogysz és csontváz leszel, főleg akkor nem ha meghalsz.-elhagyta a szobát és hallottam ahogy be is zárja az ajtót.
zene
Ujjaimat végigsimítottam szétrepedt ajkaimon, és újonnan szerzett horzsolásaimon, a veréstől vörös bőrömön. Meg is ölhetett volna, de nem tette..... milyen szörnyűségekre kellek én nekik?
De ez jobb mint a pince... mindent ételt megettem amit az asztalon hagytak nekem..a szoba.. hát az előző két napot töltött helységnél sokkal jobb... 
Összekuporodtam az ágyon, majd lehunytam szemeimet és minden jóra próbáltam gondolni, bármire ami nem itt van vagy itt történhet velem."

Kopogás.. ismét a kopogás! Elegem van!
-Mit akarsz?!- szóltam ki élesen.
-Csak jó éjszakát kívánni jöttem!
-Okés akkor jó éjt!-a telefonomra pillantottam.. te jó ég nemsokára fél egy.... eltettem a könyvet a fiókomba, egy biztonságos helyre ahol csak én matatok néha-néha és elmentem aludni.


2013. november 16., szombat

2.Fejezet

Kezdetek..


Múlt..
A nevem Emily...Emily Brings, teljesen átlagos 18 éves lány vagyok,  egyszer az ismerőseihez menetem vidékre, és egy séta alkalmával találtam egy könyvet. Teljesen normális könyvnek nézett ki, megtépázott borítója ellenére. Felkaptam és mentem tovább, hogy majd elolvasom amikor visszaértem a vidéki látogatásból.

1 Héttel később...

Jelen...
Hazaérve köszöntem a szüleimnek, ezt követően felmentem a szobámba. Meghitt kis szoba volt, nem aggattam tele mindenféle csicsával, csak ami kellett, de azért néhány poszter kikerült elvétve a falra...lepakoltam a bőröndöket, elkezdtem szétdobálni a ruháimat amiket a mosásba szántam.
Hirtelen megpillantottam a könyvet amit megtaláltam... Jobban szemügyre vettem.. elég régi, koszos könyv. Letettem az asztalomra és mikor már mindent elpakoltam és rendbe tettem elkezdtem olvasni.
Teljesen ledöbbentem amikor kinyitottam. Vérrel bele volt írva egy név, bizonyos Amy Hangocks. Belelapoztam, minden oldalon vérrel bekarikázott betűkből összeálló szavak, mondatok. De a "napló" nem lett befejezve...vajon mi történt szegény lánnyal? 
Ijedtemben az ágy mögé dobtam a könyvet mikor az anyám kopogtatott.
-Gyere!-kiabáltam ki.
-Szia kicsim-mosolygott-jól érezted magad?
-Igen, remek volt minden.
-Annak örülök. Később még részletesebben mesélj el mindent, de most mennem kell a végén még odaég a vacsora.
-Jól van.
És ezzel elhagyta a szobámat. Remélem semmi baja nem esett a könyvnek. Lassú mozdulatokkal előhalásztam onnan ahová landolt.
-Huh-szerencsére semmi különösebb baja nem lett.
Most van egy kis időm, hogy elkezdjem olvasni.
" Amy Hangocks vagyok. 19 éves. ma 1992 november 20.-a van. Ma kaptam ezt a könyvet a fogvatartóimtól. Nagyon sokat kellett könyörögnöm és szörnyű dolgokat kellett megtennem hogy ezt megkaphassam. 
Hogy ki vagyok én? Egy senki.. a lelkem már hónapokkal ezelőtt feladta a küzdelmet. Régen egy élettel teli lány voltam. Tele erővel, kitartással és vággyal. Olyan vággyal hogy megtaláljam létezésem értelmét. Azt, hogy mért születtem én ide...
De egy szeptemberi napon elragadtak...minden erőmmel ellenkeztem de hiába..senki sem volt hogy segítsen rajtam. Nem láthattam az arcukat egyenlőre.. bekötötték a szememet, megkötöztek és egy kocsiba dobtak. Mikor levették a szemfedőmet, egy dohos pincében voltam. Se ágy, se semmi...csak a nyirkos falak körülöttem.
A testemről nem oldották le a köteleket, hogy még próbálni se próbálhassam megrúgni valakit vagy szabadulni.
-Na szépségem! ha jó leszel pár nap múlva kapsz egy rendes szobát!-és ezzel a mondattal becsapta a pinceajtót maga után és magamra hagyott. Könnyek lepték el az arcomat. Fogalmam se volt mit tehetnék.
zene
Ki kell jutnom innen bármi áron de szabad leszek!"
-Hát itt van az én hugicám!-szinte berúgta az ajtómat a bátyám-Mit olvasol?
-Ja ez? hát ez semmi-magam mögé tettem- Mit szeretnél?
-Csak azért jöttem hogy megmondjam kész a vacsora.

***

Egész vacsora közben azt éreztem hogy gombóc van a torkomban. Csak szegény Amy körül jártak a gondolataim... sietősen befaltam a tányérom tartalmát és újból bezárkóztam a szobámba hogy folytathassam az olvasást.

2013. november 10., vasárnap

1. Fejezet

Hogy ki vagyok én? Egy senki.. a lelkem már hónapokkal ezelőtt feladta a küzdelmet. Régen egy élettel teli lány voltam. Tele erővel, kitartással és vággyal. Olyan vággyal hogy megtaláljam létezésem értelmét. Azt, hogy mért születtem én ide... Hogy mi a nevem? Az eredeti nevem Amy Hangocks. A fogva tartóim elbűvölő szörnyetegnek hívnak mióta egy késsel elég maradandó sérülést okoztam. Ez az én naplóm, igazából csak egy könyv, mert a fogva tartóim arra is figyelnek hogy minél inkább becsavarodjak. Betűket karikázok be a véremmel így alkotva meg ezt a naplót. Mindent leírok benne amíg csak fogytán lévő erőm végleg fel nem használom. Ezzel a könyvel az a célom hogy mindenki megtudja milyen is igazából szenvedni.. hogy tudják mik történnek a békésnek hitt házak legsötétebb mélyén, hogy megismerjék a történetemet. Hogy azok a gazemberek ne ússzák meg azt amit velem tettek.
***
Lassan már annyiszor próbálkoztam a szökéssel hogy inkább a halált várom. A beteljesülő sötétséget...
***
Mikor ezt olvasod én már nem élek... de mindent megtettem a túlélésem érdekében... innen fentről figyelem már az embereket, a világot...
Kezdd az elejéről olvasni min mentem keresztül, hogy megtudd, te kibirnád e ezt az utat...

Prológus

Mit tennél ha a semmiből hirtelen elragadnának? Hogyan próbálnál meg elmenekülni? Túlélnéd lelkileg? Talán előbb belehalnál testileg a kimerültségtől. A drogok megkönnyítik hogy túléld? Lesz aki segít? Szereted az életed annyira hogy mindent feláldozz a szabadságodért? Ki tudja...zene